Tapadókoronggal rendelkező zoknik léteznek kicsik és nagyok számára egyaránt. Míg a babák esetében azon van a hangsúly, hogy miközben a lakásban tipegnek, kisebb eséllyel essenek el, addig a csúszásgátlós zokni felnőttek számára értelemszerűen teljesen más okból előnyös.
A különféle intenzív mozgásokat, kitámasztásokat igénylő sportot űzőknek kifejezetten érdemes beszereznie egy ilyen kiegészítőt. Nem csak olyan sportokra kell gondolni, mint a futás vagy a labdajátékok, hiszen a jógázás vagy a pilates során is jó szolgálatot tud tenni. Egy ilyen zokni sokkal nagyobb tapadást biztosít a különféle gyakorlatok elvégzése közben.
Kiemelkedő teljesítmény érhető el egy ilyen zokniban
Biztosan volt már úgy, hogy azt érezted, csak egy kicsi plusz kellett volna ahhoz, hogy még jobban teljesíts. Ha focizol, talán veled is előfordult már, hogy elcsúsztál egy kulcsfontosságú pillanatban, és nem tudtál értékesíteni egy helyzetet. Az is lehet, hogy éppen gólt kapott a csapatod, mert miközben próbáltál kitámasztani egy kiélezett helyzetben, nem úgy sikerült, ahogy szeretted volna.
Könnyen lehet, hogy ha jobban tapadt volna a lábad a cipőben, akkor nem csúsztál volna el, és minden máshogy alakult volna. A múltban történteket már nem lehet megváltoztatni, a rád váró kihívásokra viszont felkészülhetsz. Érdemes tenned egy próbát a csúszásgátlós zoknival!
Kényelmes viselet
A csúszásgátlós zokni felnőtteknek is észszerű és egyben kényelmes viselet, főleg az intenzíven sportolók, erőteljes mozdulatokat végzők számára. A grip zoknikon található tapadókorongok teljes mértékig igazodnak a láb formájához. Így tehát úgy lehet elérni a lehető legnagyobb mértékű tapadást, hogy közben nem kell lemondani a kényelemről.
A Gripower termékek minőségi anyagból készülnek ellenőrzött gyártástechnológia keretein belül. Bár ezek a csúszásmentes zoknik szorosan passzolnak a lábfejhez, nem szorítják, tehát semmilyen kellemetlenséggel nem kell számolnia annak, aki ilyen zoknit vásárol.
Többféle grip zokni létezik
A zokni az zokni, vallják sokan, ezért nem is igazán ügyelnek arra, hogy mifélét vásárolnak. A fentiekből azonban kitűnik, hogy nagyon is fontos, hogy fordítsunk időt ezen ruhadarab megválogatására.
Grip zokniból sem csak egy, hanem többféle létezik. A normál változat mellett lehet rendelni a webshopunkból aero típust is. Ezt ultrakönnyű kialakítás jellemzi, így a lehető legkényelmesebb illeszkedést szavatolja a cipőben. Játék közben természetesebb érzést nyújt, a vékony anyag miatt pedig eredményesebben tudja segíteni a láb szárazon tartását.
Csomagban jobban megéri az árát a csúszásgátlós zokni felnőtteknek
Az online áruházunkból beszerezhető grip zoknikat egyesével is meg lehet vásárolni, ám a csomagok esetén kedvezőbb az egységár. Létezik hármas és ötös csomag is, jelenleg ez a legkedvezményesebb formája az általunk kínált csúszásgátlós zoknik megrendelésének.
Amennyiben futballozol, akkor érdemes megtekintened a többi csomagajánlatunkat is. Ezekben sípcsontvédő, sportszár vagy éppen aláöltözetek találhatóak, valamint más edzéshez vagy mérkőzéshez szükséges rendkívül hasznos kiegészítők.
Ha kérdésed volna a grip zoknik kapcsán, akkor ne tétovázz! Keresd fel bátran ügyfélszolgálatunkat akár még ma!